A horkolás lehet a stroke vagy a szívelégtelenség korai figyelmeztetője

Egy nemrégiben készült úttörő tanulmány kimutatta, hogy a gyakori éjszakai horkolás komoly probléma előjele is lehet. Az egészségre veszélyes hipertónia vagyis magas vérnyomás korai okozójaként tüntetik fel, amely sztrókhoz, vagy akár szívrohamhoz is vezethet. A kutatás szerint, a megszokott, ártalmatlannak tűnő szokás, vagyis a horkolás komoly kockázatot jelezhet.

A tudósok főbb megállapításai

Egy ausztráliai kutatócsoport (Flinders Egyetem) tanulmánya kimutatta, hogy a gyakori horkolás összefüggésbe hozható a magas vérnyomással és annak kontrollálatlan formáival. A kutatásban részt vevők 15%-a (főként túlsúlyos, középkorú férfiak) az éjszaka több mint 20%-ában horkoltak, és náluk jellemzően emelkedett volt a vérnyomásuk és kevesebb levegőhöz is jutottak az éjszaka folyamán, mely egyéb problémákat eredményezett. Olyan problémákat mint az aluszékonyság, egész napos fáradtság, fejfájás, figyelem és memória zavar. A horkolással együttesen előforduló obstruktív alvási apnoé szindróma pedig tovább növelte a hipertónia kockázatát.

Az orvosok figyelmeztetése a horkolás, mint probléma javítására

Az NHS (brit egészségügyi szolgálat) szerint a horkolás nemcsak bosszantó, de gyakran alábecsüljük annak egészségügyi következményeit. A kutatók hangsúlyozták: a horkolás figyelembevételének be kell kerülnie a szív- és érrendszeri kockázatok értékelésébe. A világ egyik legjobb és legelismertebb alvásgyógyászának Dr. Steven Olmos-nak egy bemutatott esetében a légúti problémák amit az Obstruktív Alvási Apnoe és a horkolás okozott, a CPAP gép nem jelentett segítséget. A páciens rengeteg féle műtéten és kezelésen esett át, míg felkereste a szakembert aki egyénileg készülő horkolásgátló sín segítségével kezelte (mint pl. az SNight horkolásgátló készülék). Az eszköz nem csak kényelmesebb volt számára mint a CPAP gép, de a problémáján is segített. Elmúltak az évek óta tartó migrénjei, kipihentebben ébredt, nem voltak fulladásai az éjszaka folyamán. 

A kutatás bővebb részletei

Az elemzés során összesen 72 269 főt figyeltek meg a UK Biobank adataiból. A megfigyelt alanyokat az orvosok és a kutatók objektív, otthoni megfigyelésekkel is vizsgálta, ami még pontosabbá tette az eredményeket. A tanulmány azt vizsgálta, hogy a rendszeres horkolás mennyiben függ össze a magas vérnyomás, különösen a nehezen kontrollálható hipertónia kialakulásával. A kutatók célja az volt, hogy objektív, hosszú távú mérések alapján határozzák meg ezt az összefüggést.

A vizsgálatból az orvosok és a kutatók megállapították, hogy akik az éjszaka legalább 10–20%-ában horkoltak, nagyobb eséllyel alakult ki magas vérnyomás, különösen ha már korábban is volt rá hajlamuk. Észrevették még, hogy a horkolás független kockázati tényezőként is jelentkezhet, vagyis akkor is problémát jelenthet, ha nincs jelen más alvászavar, mint az apnoé. A kontrollálatlan hipertóniás esetek aránya jelentősen magasabb volt a rendszeresen horkoló résztvevők körében, ami komoly aggodalomra adhat okot.

Miért fontos ezekre odafigyelni, és foglalkozni a horkolással?

horkolás

A horkolás gyakran alábecsült tünet, sokan csak kellemetlenségként kezelik – a kutatás viszont azt javasolja, hogy az orvosi szűrések során figyelmet kell fordítani a horkolás mértékére is, mint potenciális előjelre. Ezzel új lehetőségek nyílhatnak a korai beavatkozásra és a szív-érrendszeri betegségek megelőzésére. Mondhatjuk szerintem, hogy az egészségünk a legnagyobb kincsünk, ahhoz, hogy ezt javítsuk, vagy megtartsuk a jó egészségünket, fontos foglalkoznunk a horkolással is

A horkolás következtében nem megfelelő oxigén ellátás jön létre, mely során nagyobb eséllyel alakulhat ki stroke és szívritmuszavar, depresszió, impotencia, de jelentkezhet miatta folyamatos éjszakai magas vérnyomás is. Tehát, a horkolás nem csak egy kellemetlen hanghatás, hanem egy lehetséges egészségügyi probléma kialakulásához is vezethet, ami ellen érdemes minél előbb fellépni. pl. az SNight Horkolás gátló készülékkel

Tegyen egészségéért, és használjon horkolásgátló készüléket!

A készülék használatával a belélegzett levegő sebessége lecsökken, és a garat kitágul, így biztosítva a megfelelő légáramlást. Ennek hatására a szájban és a torokban lévő lágyszövetek hanggeneráló vibrációja is jóval kisebb lesz, vagyis a horkolás jóval halkabb lesz, vagy akár teljesen meg is szűnik. A termék használata közben az állkapocs részben mozgatható, így nem csak kényelmes, de nem kell attól félni, hogy a készülék leesik alvás közben. Klinikai tesztek kimutatták, hogy a készülék használatával a páciensek 80 százalékánál csökkentette a horkolást, valamint az AHI értéke is 50 százalékkal csökkenhet. A SilentNight horkolásgátló készülék rendkívül sikeresnek bizonyult még akkor is, ha az orron keresztül történő légzés nehézkes vagy elakadt, mivel a horkolással járó zajt szinte minden esetben a légutak beszűkülése okozza.

Rendelje meg még ma az SNight horkolásgátlót! A megrendelés magában foglalja a fogorvosi rendelőben történő fogászati lenyomat vételt, a svájcból rendelt speciális és egyénileg készülő sínek anyagát, valamint a laboratóriumban az ön szájára számítógéppel megtervezett és legyártott eszközt. Az eszköz 160.000 Ft, melyre egy hónap pénzvisszafizetési garanciát vállalunk. Eddigi több száz megrendelőnk közül egy ember sem hozta vissza a készülékét.

Megrendelés a következő linken: Megrendelés – SNight horkolásgátló

 

Scroll to Top