Miért probléma
ha horkolunk?

Egészségre veszélyes

Nem csak a párunk, vagy a velünk egy háztartásban élők miatt kellemetlen és idegesítő tünetről beszélünk, hanem az egészségünk is veszélynek tesszük ki ezáltal! A horkolás a népesség kb. 10-20%-át érinti, ebből 2 és 6% közé tehető a súlyos obstruktív alvási apnoéval járó megbetegedés. A horkolás önmagában nem betegség, hanem az állkapocs hátra esésének köszönhetően létrejött légszűkület, ennek okaként keletkező légzéskimaradás közben fellépő hanghatás. Ez a hanghatás mások számára, mint pl. a párunk igen kellemetlen lehet az éjszaka folyamán, így számukra is kielégítetlen alvást okozva.

Kisebb légáramlás

A horkolás következtében kisebb légáramlás alakul ki a légzésünk során, melynek következményeként nem jut a szervezet megfelelő lég és oxigén ellátáshoz, így képtelen a szervezet normálisan regenerálódni. Emiatt, másnap ébredés után fejfájás, egész napos fáradtság/álmosság, koncentrációs problémák léphetnek fel.

A nem megfelelő oxigén ellátás következtében nagyobb eséllyel alakulhat ki stroke és szívritmuszavar, depresszió, impotencia, de jelentkezhet miatta folyamatos éjszakai magas vérnyomás is. Tehát, a horkolás nem csak egy kellemetlen hanghatás, hanem egy lehetséges egészségügyi probléma kialakulásához is vezethet, ami ellen érdemes minél előbb fellépni. pl. a SilentNight Horkolás gátló készülékkel

Horkolás okai

A horkolásnak számos oka lehet

A kiváltó okok, a legenyhébb eltérésektől egészen a súlyos betegségig terjedhetnek.

Három csoportba oszthatóak, az első az anatómiai eltéréseket tartalmazza, mint a fogak rossz elhelyezkedése, rossz okklúzió, állkapocs problémák, tempomandibuláris izom malfunkciói vagy különböző ajakproblémák, mikor nem tudjuk teljesen bezárni a szánkat. 

A második csoport az orrjáratok obstrukciója, ez lehet allergia, megfázás, orrpolip, orrsövényferdülés vagy egyéb betegségek miatt, mely során az orron nem kapunk megfelelő levegőt. 

A harmadik csoport pedig a rossz beidegződésen alapszik, mikor szájon át vesszük a levegőt, és a szervezetünk ehhez szokott hozzá, így álmunkban is ezt a sémát követjük. Ezek mellett még horkolást okozhat a túlsúly, az alvási apnoe, de akár az alkohol is.

Ezen okok legtöbb és legjobb megoldását egy horkolásgátló készülék jelenti, mivel biztosítja az állkapocs helyzetét és a megfelelő légmozgást, ezáltal egy egészségesebb, és regeneráló alvást.

Előzze meg a kialvatlanságot!

Ha az éjszaka folyamán nem regenerálódik megfelelően szervezetünk másnap jóval nagyobb eséllyel tör ránk a fáradtság és az álmosság. A kialvatlanság számos testi és lelki problémához vezethet, pl. legyengült immunrendszer, szorongás, memória zavar stb., de sok szakember szerint a balesetek negyede is a fáradtságnak tudható be!

Már csak amiatt is nagyon fontos, hogy éjszaka megfelelően és jól aludjunk! A horkolás gátló segít megfelelően lélegezni éjszaka, így elkerülve a mikró ébredéseket, valamint az esetlegesen fellépő oxigénhiányt a szervezetben. Előzze meg a kialvatlanságot, és kezdjen el végre jól aludni!

Mi az az Obstruktiv Alvási apnoe?

Az obstruktív alvási apnoe (OSA) egy az alvással összefüggő légzési zavar, amely a tüdőbe jutó levegő csökkenésével vagy teljes leállásával jár, miközben a személy folyamatos légzési erőfeszítések ellenére sem kap megfelelő levegőt az éjszaka folyamán.

Amikor az izmok alvás közben elernyednek a testünkben, főleg azon izmok melyek a torok hátsó részén lévő lágy szövetek összeesését okozzák és ennek következményeként elzárják a felső légutakat. Ez a káros folyamat az éjszakai légzés részleges csökkenéséhez (hipopneák) és teljes szüneteihez (apneák) vezet, amelyek legalább 10 másodpercig tartanak alvás közben.

A legtöbb szünet 10 és 30 másodperc között van, de egyes szünetek egy percig vagy tovább is eltarthatnak. Ez a vér oxigéntelítettségének hirtelen csökkenéséhez vezethet, mely súlyos esetekben akár az oxigénszint 40 százalékkal vagy annál is nagyobb mértékben csökkenhet.

Az agy az oxigénhiányra úgy reagál, hogy felriasztja a szervezetet, mely rövid ideig tartó ébredést okoz az alvásból, ez helyreállítja a normális légzést. Ez a légzéskimaradás, és mikró ébredés egy éjszaka alatt több százszor is előfordulhat. Az eredmény egy rossz alvásminőség, amely gyakran túlzott mértékű nappali fáradtságot eredményez.

A legtöbb OSA-ban szenvedő ember hangosan és gyakran horkol, a légáramlás csökkenése vagy elzáródása esetén csendes időszakokkal együtt. Ezután a személy fulladozó, horkoló vagy ziháló hangokat ad ki, mikor a légutak újra megnyílnak. Mely hosszú távon súlyos következményeket eredményez!

Az alvási apnoe gyakori mérőszáma az apnoe-hypopnoe-index (AHI). Ez egy átlag, amely az alvás egy órájára eső apnoék és hipopnoék együttes számát mutatja.

Lehetséges mellékhatások:
  • Ingadozó véroxigénszint
  • Megnövekedett pulzusszám-
  • Krónikus nappali vérnyomás-emelkedés
  • A stroke fokozott kockázata
  • A szívbetegség miatti halálozás magasabb aránya
  • Csökkent glükóztolerancia és inzulinrezisztencia.
  • Csökkent koncentráció
  • Hangulatváltozás
  • Megnövekedett kockázat, hogy halálos közúti balesetben vesznek részt.
  • Az ágyban fekvő partner alvászavara
  • Depresszió
Lehetséges és
sikeres kezelési mód

Az orális készülék hatékony kezelési lehetőséget ad az enyhe vagy közepesen súlyos OSA-ban szenvedők számára, akik vagy jobban kedvelik a lélegeztető gép helyett, vagy nem tudják sikeresen betartani a géppel segített terápiát.

Az orális készülékek nagyban hasonlítanak a sportszájvédőkre, és az alsó állkapocs, a nyelv, a lágy szájpadlás vagy a nyelvcsúcs áthelyezésével vagy stabilizálásával segítenek fenntartani a nyitott és akadálymentes légutakat. Néhányat kifejezetten horkolásra terveztek, mások pedig a horkolás és az alvási apnoe kezelésére is szolgálnak.

Lehetséges megoldások a horkolás megszüntetésére

Fogászati sínek, mint pl. a SNight horkolásgátló

Ezeket az eszközöket éjszaka viselik, és általában úgy működnek, hogy az alsó állkapcsot előrefelé, elülső irányba tolják, hogy a légutak garat szakaszát megnyissák. Az egyik legkényelmesebb megoldása a probléma megoldásának. 

A horkolás gátló készülékeknek is több típusa létezik, ebből a legjobb megoldásnak az általunk is gyártott készülék, ami egyedileg az egyénre szabva készül, és vékonyabb mint a konkurens gyártók termékei. Ennek köszönhetően tökéletesen fennmarad a helyén, így nem kell félni, hogy éjszaka elmozdul. Az általa gyakorolt állkapocs megtartás miatt, tökéletesen biztosítja az éjszakai légmozgást, mellékhatások és problémák nélkül.

A műtétek mindig kockázatokkal járnak, és az esetek kis százalékában eredményes. Az Uvulopalatopharyngoplasztika eltávolítja a szöveteket a száj felső részéből és a torok hátsó részéből. Néha az orvosok eltávolítják a nagy mandulákat és adenoidokat, hogy nagyobb helyet teremtsenek a levegő áramlásának. Néhány betegnek azonban a beavatkozás után is szüksége lehet CPAP-kezelésre.

Orr vagy orrsövényműtét az orrjáratok közötti nem megfelelően igazított csontozat, amely miatt az egyik légút nyílása kisebb, mint a másiké – ennek korrigálására ad lehetőséget. Kevésbé kockázatos műtét, de az esetek igen kis százalékában okozza az orrsövényferdülés a horkolás problémáját.

Miért ajánljuk a műtét helyett a SNight készüléket?

Biztosan vannak olyan súlyos helyzetek és problémák amin a műtét az egyetlen segítség, de az esetek igen nagy részében a műtét teljesen felesleges és igen költséges megoldás. Egy műtét mindig kockázattal jár, és nem is mindenkit lehet megfelelően megoperálni.

Ezzel szemben a SNight horkolásgátló a legtöbb esetben sikeresnek bizonyult, nem kell félni a használatától, és mellékhatásai sincsenek!

CPAP készülék

A CPAP, amely a folyamatos pozitív légúti nyomás rövidítése, a közepes és súlyos alvási apnoe gyakori kezelési módja. Ez egy maszkból áll, amelyet alvás közben a száj és az orr fölött viselnek. Egyesek használhatnak olyan maszkot, amely csak az orrmaszkot takarja, amennyiben képesek a szájukat alvás közben csukva tartani.

A maszk egy géphez van csatlakoztatva, amely óvatosan fújja a levegőt a légutakba, hogy nyitva tartsa azokat. A CPAP hatékony kezelés, de nehézkes is lehet. A kényelmetlenség az egyik oka annak, hogy a CPAP-ot kipróbálók 83%-a nem tolerálja hosszútávon a kezelést.

A CPAP ugyanolyan szintű nyomást alkalmaz belégzéskor és kilégzéskor. Ha ez nem javítja eléggé az állapotot, létezik ennek egy változata, az úgynevezett bilevel pozitív légúti nyomású készülék (BPAP). A BPAP nagyobb erővel nyomja a levegőt a tüdőbe belégzéskor, mint kilégzéskor, hogy javítsa a légáramlást.

Miért Ajánljuk CPAP készülék helyett a SilentNight készüléket?

A SilentNight nem csak kényelmes megoldás a CPAP géphez képest, de könnyebben tudjuk magunkkal vinni akár utazás közben is. Az esetek legsúlyosabb, úgynevezett súlyos obstruktív alvási apnoé esetében szükséges a CPAP készülék, mely a horkoló személyek legkisebb százalékát érinti. 

A CPAP készülék nagyjából olyan mint ha az éjszaka folyamán egy komplett búvármaszkban aludnánk, melyhez speciális párna és póz szükséges az alváshoz. Az esetek nagy részében igen nehéz hozzászokni kényelmetlensége miatt. 

Az esetek nagy részében a horkolásgátló sín hatásosabb megoldásnak minősült, kivétel valóban a legsúlyosabb esetekben.

Horkolás elleni spray-k

A spray különbüző vegyszerek, kemikáliák vagy természetes anyagok összetételével a garatba fújva csökkenti a vibráció vagy horkolás mértékét, viszont a problémát a légutak elzáródását javítja. A spray egy ideiglenes és tüneti kezelést biztosít, segíthet az elalvásban de a probléma az alsó állkapocs hátraesése ugyanúgy megtörténik.

Miért ajánljuk a különböző horkolásgátló spray-k helyett az SNight készüléket?

Épp a fent leírt probléma miatt! A spray nem szünteti meg a horkolás mögötti problémát, csak egy rövid ideig a csökkenti a vibrációt, vagyis a horkolást. Ezzel szemben a SNight megakadályozza az alsó állkapocs beesését, így vegyszer mentesen szünteti meg vagy csökkenti a problémát, biztosítva a levegő megfelelő áramlását az egészséges regeneráló alvás érdekében.

Scroll to Top